HTML

Biztosítás

Biztosítással kapcsolatos információk.

Friss topikok

Egymillió kgfb-váltó lehet idén

2009.11.23. 11:56 B.Andrea

Akár egymillió autós is élhet idén az olcsóbb kötelező biztosítások kínálta biztosítóváltás lehetőségével - derül ki a Biztosítás.hu Kft. hétfő reggel közzétett elemzéséből.

Az internetes portál körkérdésben kereste meg a vezető hazai biztosítókat, akik az előző hetek internetes váltóinak számát, valamint saját fiókhálózatukban és ügynökeiknél jelentkező szerződések számát összesítve adtak előrejelzést a társaságuknál váltók várható számát illetően.

A legtöbb autós az Allianz Hungária Biztosítót választja ebben a kampányban. A társaság vezetői 250-300 ezer új kötelező biztosítás megszerzésére számítanak, melynek nagyobb része a lakossági, kisebb része pedig a vállalati szektorból kerül majd ki.

Őket követi, az idén egyes szegmensekben kifejezetten kedvező tarifával jelentkező Uniqa- és Generali Biztosító, mely társaságok szakemberei az új szerződéseik várható számát egyaránt 150-150 ezerre becsülik.

Az Aegon Magyarország is a százezer feletti kategóriába tartozik, munkatársai 100-120 ezer új Aegonos szerződést prognosztizálnak. Jelentős szerzés várható még a valamivel 100 ezer alatti új szerződésre számító Genertel és az 50 ezer új szerzéssel kalkuláló KÖBE esetében.

A Biztosítás.hu szerint a váltók gerincét adó fenti hat társaság 800 ezer váltót meghaladó összesített várakozása és az Interneten hagyományosan a kampány utolsó hetében jelentkező roham 1 millió fölé emeli az ez évi váltók számát. A portál szerint mindez a rendkívül alacsony, mintegy 25 ezer forint alatti átlagdíjaknak köszönhető, aminek eredményeképpen 10-ből 9 autós találhat magának kedvezőbb kötelezőt idén novemberben.

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás biztosító kötelező

Kgfb - Idén már túlnyomóan alkuszi segítségre támaszkodnak az autósok

2009.11.20. 10:33 B.Andrea

Az idei kötelező kampány első, közel három hetének tapasztalatai alapján a biztosítót váltó ügyfelek döntő többsége, mintegy nyolcvan százaléka független alkuszokon keresztül köti meg új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződését.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint ugyanakkor a nem várt jelentős díjcsökkenés a jövő évtől problémákat is generálhat a piacon. Várakozásaik szerint ugyanis a kieső díjbevételt egyes biztosítók már csak a kárrendezési szolgáltatások színvonalának csökkentésével tudják majd kompenzálni. 

Az ügyfelek a teljes piaci kínálat megismerésén kívül többféle adminisztrációs segítséget is igényelnek. Ezért a biztosítói direkt csatornák tavalyinál markánsabb megjelenése nincs hatással az alkuszok népszerűségére. Az alkuszok a választást segítő tanácsadáson kívül az ügyfél megbízása alapján felmondják az előző szerződést és intézik az új szerződésre vonatkozó adminisztrációt.

A végső hajrá a jövő hétre várható

Az idei kampányban a kötések listáját az eddigi tapasztalatok alapján a nagy biztosítók vezetik: A képet ugyanakkor árnyalja, hogy van olyan társaság, ahol az újrakötések mértéke a szokásosnál is nagyobb méreteket ölthet. A várakozásokkal szemben ugyanis az idén 15-20 százalékkal csökkentek az átlagdíjak: míg tavaly 30 ezer forintért köthettek kötelező biztosítást az autósok, az idén 25 ezer forint az átlagos szerződési díj.

 

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás kötelező alkusz

Kit érdekelnek a motorosok?

2009.11.19. 12:05 B.Andrea

Visszafogott lelkesedéssel vadásznak a motorosokra az idei kötelezőkampányban is a biztosítók. Jóval olcsóbb biztosítást csak elvétve, egy-egy szűk célcsoport tud kötni.

Annak ellenére, hogy évről évre egye több motorkerékpár fut az utakon (a tavalyi statisztikák szerint 2008-ban csaknem 142 ezer ilyen járművet tartottak nyilván) az autóspiacra jellemző óriási árverseny a motoros kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál elmarad.

Több társaság (Aegon, Generali, Genertel, Allianz) vélhetően magasabb kockázatot látva a motorosokban, bizonyos esetekben 5-25 százalékkal meg is emelte jövő évre vonatkozó alaptarifáit.
Jó hír viszont a motorosoknak, hogy bár a motorkerékpárokat továbbra is elsősorban a hengerűrtartalmuk alapján kategorizálják a biztosítók, de egyre több helyen látni a fenntartó életkora szerinti kockázati besorolásokat is.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: biztosítás kötelező

Megrohanták a Generalit a kötelező biztosítás miatt

2009.11.19. 11:57 B.Andrea

Nagy az érdeklődés és versenyképesek a kötelezős díjak a hazai piac egyik legmegbízhatóbb biztosítójánál.

Eddig több mint 4 millió 100 ezer esetben kértek, kalkuláltak, számoltattak a hazai ügyfelek az október 30-ától kezdődő kötelező váltási kampányban Generali díjakat.
A kampány felénél már 35 ezer kgfb szerződéskötésre vonatkozó ajánlat került rögzítésre a Generali rendszereiben. Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy a kampány második felében az első időszakban kötött szerződések többszöröse realizálódik, így a Generali esetében is ennek a 35 ezres szerződésszámnak a többszörösére kell számítani.
A Generali akciói közül az idei őszi kampányban a kármentességi kedvezmény mellett az új, e-kommunikációs kedvezmény a legnépszerűbb.

7 komment

Címkék: biztosítás biztosító kötelező

Minden rekordot megdönthet a kgfb-kampány

2009.11.17. 12:43 B.Andrea

Félidejéhez érkezett az idei kötelező kampány. Az időarányos adatokból kitűnik, hogy idén rekordszámú váltóra lehet számítani. A Biztosítás.hu szerint azonban könnyen lehet, hogy jövőre nem csökkennek tovább a díjak, de idén még rekord összeget spórolhatnak meg az autósok.
A minden elképzelést fölülmúló idei díjversenynek köszönhetően valószínűleg elérték alsó határukat a kötelező díjak. Az eddig biztosítót váltó autósok szerződéseinek 25 ezer forintos átlagos díja ugyanis már annyi, mint az egyes szerződésekre eső átlagos kárkifizetések összege. Mindez azt jelenti, hogy az idei kampányban a valaha volt legolcsóbb kötelező biztosítást szerezhetik meg maguknak az évről-évre nagyobb számban váltó autósok.

Bár a biztosítók idén kivétel nélkül díjcsökkentést hajtottak végre, mégis kiemelkedik közülük az Allianz, az Aegon, a Generali és az Uniqa. Ezen biztosítókat együttvéve az autósok több mint fele választotta új biztosítójául, de a Genertel és a KÖBE is népszerű, akik várhatóan a piac 15 százalékát szerezhetik meg.
Az autósok nagy része idén is az utolsó két hétre hagyja a biztosítóváltást.

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás biztosító kötelező

Kgfb: 15 ezer forintot lehet megtakarítani

2009.11.12. 13:11 B.Andrea

Amíg a tavalyi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban a díjukat kalkulálók 40 százaléka kötötte meg a Biztosítás.hu alkusznál interneten keresztül az új biztosítást, addig az idei arány 80 százalékot mutat.

Az idei kampány során az első tíz napban több mint 40 ezren kezdeményezték a biztosítóváltásukat. A legtöbben az Allianz, az Uniqa, az AEGON és Generali ajánlatát választották, de népszerű még a Genertel és a KÖBE is.

Az alkusz szerint az előző évet több mint kétszeresen meghaladó szerződéskötési adatok azt mutatják, hogy az autósok tömegei mozdulnak meg idén a 15 ezer forintot is meghaladó átlagos megtakarítás miatt. Az átlagdíj 25 ezer forint. 
A piac szereplői - az első tíz nap kötési adatait mérlegelve - egyöntetűen úgy látják, hogy idén biztosan 1 millió felett lesz az olcsóbb kgfb-re váltó autósok száma.

Az autósok mintegy 20 százaléka választja - felmondás után - új biztosítójának "régi", már bevált biztosítóját, ami azt mutatja, hogy esetenként már az újraszerződéssel is csökkenteni lehet a díjat.

 

5 komment

Címkék: biztosítás kötelező alkusz

Kgfb: mindent megmutatnak a kalkulátorok? Rejtett kedvezmények

2009.11.12. 13:01 B.Andrea

Az AEGONdirekt.hu összegyűjtötte azokat az akciókat a kötelező biztosító váltással kapcsolatban, amelyeket az internetes ár-összehasonlító kalkulátorok nem, vagy csak részben jelenítenek meg. Ezek az akciók sok esetben még kedvezőbbé tudják tenni a kötelező biztosítás díját, így mindenkinek érdemes ezen akciókat is figyelembe venni. 

A legtöbb piaci szereplő, mint például az alkuszok nyereményjátékkal csábítják leendő ügyfeleiket. A Biztosítás.hu főnyereményként egy Mitsubishi Colt gépjárművet sorsol ki ügyfelei között, ezzel ismét visszahozva a kötelező kampányba az autós nyereményt. A CLB ismét tippelős játékot hirdetett, aki jól megtippeli kötelező biztosításának jövő évi díját, és még is köti azt még a tényleges díjak ismerete előtt, annak az alkusz megfizeti a teljes díjat. Az alkuszok ajándékai a szerencsén múlnak, de azért jóval nagyobbak az esélyek, mint a lottón. Érdemes lehet játszani, több helyen ennek nem feltétele a kötelező megkötése.

Garantált ajándékok, díjengedmények, díjkedvezmények

A nyereményjátékok mellett a garantált novemberi ajándékokra inkább érdemes lesz odafigyelni: hiszen például 1-2 havi biztosítási díj vagy kapcsolódó biztosítások ajándékként már egyértelműen a kötelező díját teszik éves szinten vonzóvá, ezeket érdemes lesz megismerni novemberben a biztosítóváltásról való döntés előtt.

A CIB Bank alkusza például minden ügyfelének, aki nála vált kötelezőt 5000 forintot ír jóvá számláján, amennyiben a kötelező díját CIB bankszámláról fizeti meg. Az UNION Biztosító külön erre a célra létrehozott weboldalán 25% kedvezményt kínál a váltóknak, amennyiben teljesen online intézik a váltást. A kedvezmény csak az oldalon érhető el, így más kalkulátorok ezt az akciót nem számolják. A Groupama Garancia Biztosító ingyenes asszisztencia szolgáltatás és közlekedési balesetbiztosítást ad a kötelező biztosítás mellé, míg a Porsche Bank a leggyorsabban szerződést kötő 3 ügyfelének katalógusból választható élményt kínál.

 

10 komment

Címkék: biztosítás biztosító kötelező alkusz

Kötelező a biztosítási rekord

2009.10.28. 11:26 B.Andrea

Két nap múlva elstartol az idei és egyben - legalábbis az eddig megszokott feltételek szerint - az utolsó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány. A tavalyi átkötési időszak egyik legnagyobb nyertese, a Wabard ugyan kiesett a küzdelemből (a társaság egyelőre nem köthet új szerződéseket), a piaci szereplők többsége azonban így is rekordszámú átkötésre számít. A tavalyi 750-780 ezer átszerződővel szemben legalább 800 ezer autós válthat biztosítót, de egyes vélemények szerint idén meglehet akár az egymilliós álomhatár is.
A díjak nem csökkennek látványosan, kedvezményből azonban most sem lesz hiány: a cascot például harmadával olcsóbban adják a biztosítók.

 Az idei kampányban nagyjából a tavalyival megegyező kgfb-díjakkal találkozhatnak az autósok, ám a számtalan kedvezménynek köszönhetően valószínűleg így is sokan lesznek, akik jövőre kevesebbet fizetnek. Jövő évi díjaikat csak pénteken hozzák nyilvánosságra a biztosítók, az előzetes információk alapján azonban arra lehet számítani, hogy a mostani átkötési időszak egyik legnagyobb slágere a casco lehet. Minden eddiginél többen igyekeznek majd a kötelező mellé ezt a biztosítást is eladni az autósoknak, s ennek eredményeként az ügyfelek akár 25-30 százalékot is spórolhatnak cascojukon.

A kgfb-kampányt a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) is kiemelt figyelemmel kíséri. Közleménye szerint a PSZÁF megalapozatlannak tűnő díjajánlat esetén azonnal megteszi a szükséges lépéseket. A fokozott ellenőrzésre szükség is lehet: az első fél évben a felügyelethez érkező, biztosítókkal kapcsolatos panaszok 53 százaléka a kgfb-vel összefüggésben érkezett.

 

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás kötelező kgfb

Átlagosan 39 ezret fizetünk kötelezőre

2009.10.20. 13:11 B.Andrea

A csökkenő személygépjármű értékesítésen belül növekszik a prémium kategóriás és a sportautók részesedése. A kötelező biztosítási piacon a csökkenő átlagdíjak mellett - a kategóriák elmozdulása miatt - nőtt a díjbevétel, csökkentek ugyanakkor a casco-kötések.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) átlagdíja 39 ezer forintra csökkent, az ebből származó díjbevétel azonban az utóbbi öt évben 37 milliárd forinttal növekedett, mivel a gépkocsiállományban megnőtt a nagyobb és értékesebb autók aránya.

A kgfb szerződések összesített díjbevétele 97 milliárd forint volt 2003-ban, de a múlt évben már 134,4 milliárdra növekedett. Ugyanez a casco biztosításoknál 88, illetve 98 milliárd forint volt.

Amíg 2003-ban a kis autók részaránya 56 százalék volt, addig a múlt évben már csak 38 százalékot tett ki. A középkategóriás autók részaránya pedig - ugyan ebben az időszakban 26-ról 40 százalékra emelkedett.

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás kötelező casco

Motorerő alapú lesz a kötelező biztosítás

2009.10.12. 11:17 B.Andrea

Két év múlva - 2011-től - már új szabályozás szerint kell kiszámolni a járművek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Míg 2010-ben a jelenlegivel azonos, tehát a motor hengerűrtartalma alapján határozzák meg a biztosítást, addig egy évvel később már az erőforrás teljesítménye lesz a döntő.

A jogszabályban szereplő indoklás szerint az újabb változtatást az teszi szükségessé, hogy egyre kisebb hengerűrtartalommal tudják a motorok ugyanazt a teljesítményt nyújtani, a nagyobb teljesítmény pedig általában nagyobb veszéllyel és több kárral is jár.

Jelenleg hat kategória létezik: 850 köbcenti alatti, a 851-1150 köbcenti között, 1151-1500 köbcentiig, 1501-2000-ig, 2001-3000-ig, illetve 3000 köbcenti feletti motoroké.

Ehhez képest a teljesítmény alapú besorolása a következőképp alakul majd a személygépjárműveknél: 37 kW alatt, 38-50 kW között, 51-70, 71-100, 101-180 kW, illetve 180 kW fölött. (1kW= 1,36 lóerő) Ezekkel az új besorolási sávokkal nyilvánvalóan a nagy teljesítményű járművek tulajdonosai járnak majd a legrosszabbul.

A teljesítménybesorolás az alapdíj megállapításához kell, a kedvezményre jogosító bonus-malus besorolás továbbra is marad. 10 bonus, azaz pozitív és 4 malus, vagyis negatív fokozatból áll. Ezentúl is kilenc hónapig kell biztosítottnak lenni, hogy eggyel magasabb bonust kapjunk, a malust az előző év eseményei határozzák meg. Ez azonban már nem mindenkinél január 1-től december 31-ig tart, hiszen a kötelező jövőre már magához a biztosítás megkötéséhez - elméletben az autóvásárláshoz - kapcsolódik.

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás kötelező

A Generali is kilépett a munkanélküliségi biztosítási piacra

2009.10.07. 12:35 B.Andrea

Az April, mint alkusz, illetve az Allianz és az Union biztosítók után október elsejétől a Generali Biztosító is kínál munkanélküliségi biztosítást.

Az OECD a napokban kiadott előrejelzése szerint jövőre a második világháború utáni csúcsra jut a munkanélküliség tagországaiban, így Magyarországon is. Ennek megfelelően a munkanélküliség átlagosan megközelíti a 10 százalékos értéket.
Azoknak, akik a bizonytalan időkben is gondoskodni szeretnének jövőjükről, kínál munkanélküliségi biztosítást a Generali-Providencia Biztosító Zrt. Ennek a szolgáltatása havi 30-120 ezer forintig tart, és 10 hónapon keresztül jár. Ami új a Generalinál a többi ilyen biztosításhoz képest: közös megegyezés alapján történő felmondás esetén is jár.

A munkanélküliség esetére szóló biztosítást azon határozatlan idejű szerződéssel rendelkező munkavállalók köthetik meg, akik legalább egy éve azonos munkáltatónál, legalább heti 30 órában dolgoznak.

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás biztosító

A Wabard biztosítások további sorsa

2009.10.01. 09:47 B.Andrea

A megkötött szerződések tovább élnek a biztosítónál

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsa 2009. szeptember 25-i hatállyal a határozat visszavonásáig felfüggesztette a WABARD Biztosító Zrt. termék-értékesítési jogát, a határozat ugyanakkor nem befolyásolja a már megkötött szerződéseket, és ennek alapján a WABARD tevékenységét, szolgáltatásait sem. A biztosító szolgáltatásait a jövőben is zavartalanul, korlátozás és fennakadás nélkül, teljes körűen biztosítja ügyfelei részére.

A WABARD a PSZÁF felfüggesztő határozatával nem ért egyet, mert aránytalanul túlzónak, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás utolsó átkötési időszakára időzítettnek, a biztosítási piacot károsan befolyásolónak, a piaci versenyt korlátozónak és torzítónak tartja.

A WABARD közölte: a PSZÁF helyszíni ellenőrzésének befejezése és a jegyzőkönyv tervezetének megismerése után azonnal, már 2009 júliusában megkezdte a feltárt technikai és adminisztratív hiányosságok felszámolását, és a megadott határidő, azaz december 31-e előtt hiánytalanul befejezi.

 

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás biztosító

Nyaralóbiztosítás: indul a szezon!

2009.09.30. 11:29 B.Andrea

Az ősszel elnéptelenedő nyaralóházakra mind a természet, mind a betörők komolyan megnövekvő kockázatot jelentenek.
A természeti csapások (vihar, hónyomás, csövek elfagyása, stb.) által okozott károkat jelentősen növelheti, hogy azokról a tulajdonosok esetleg csak hetekkel később értesülnek. A betörések esélyét pedig az fokozhatja, hogy egyre több értékkel szereljük fel a nyaralóinkat is.

Csak első hallásra meglepő, hogy biztosítói adatok alapján évente a nyaralók mintegy 25-30 százalékába hatolnak be hívatlan látogatók. A viszonylag alacsony kockázat azonban szinte csábítja a rossz szándékkal közeledőket. A betörések ellen az előrelátás a leghatékonyabb fegyver.

"Nyaralóbiztosítást a magas kockázati szint miatt akkor is megéri kötni, ha az állandó lakó hiánya, illetve a lakott területtől való távolság hiánya miatt ezekre az épületekre általában magasabb díjjal köthető biztosítás, mint egy hasonló, ám állandóan lakott ingatlanra." - tájékoztat a CLB.

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás nyaralóbiztosítás

Újdonság: kisállat-biztosítást köthet kedvencére

2009.09.22. 12:46 B.Andrea

Magyarországon egyedülálló, alacsony költségű kisállat-biztosítással jelentkezik az AEGONdirekt.hu. A gazdák így nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy nagyobb vagy elhúzódó betegség esetén ne tudják finanszírozni kedvencük létfontosságú orvosi kezelését.

A biztosítási alapcsomag már havi 990 forinttól elérhető, de a legfelsőbb szintű, széles körű szolgáltatásokat is tartalmazó csomag sem éri el az állatorvosi vizit alkalmankénti költségét.

A biztosítás egyik fontos előnye, hogy a felmerülő egészségügyi problémák esetén a kezelőorvos szabadon választható, így a felelős gazdik korábbi, jól bevált állatorvosukkal is kezeltethetik kedvencüket, ha a szakember érvényes működési engedéllyel rendelkezik, a biztosítás fedezni fogja a kezeléseket.

A biztosító a látássérült emberekre külön is gondolt: a vakvezető kutyák kedvezményesen biztosíthatók a kisállat-biztosítás keretében.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: biztosítás biztosító

9 hónapon át 100 ezer forint, ez a legnépszerűbb munkanélküliségi biztosítás

2009.09.17. 10:50 B.Andrea

A 30-35 éves korosztály köt leggyakrabban munkanélküliségi biztosítást, még pedig olyat, amely 9 hónapon át biztosít 100 ezer forintos térítést - közölte tapasztalatait az MTI-vel a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.

A Google adatai szerint az elmúlt hónap során is heti 3-5 ezer hazai érdeklődő próbált a legismertebb keresőn keresztül információhoz jutni a munkanélküliségi biztosításról.

A szerződők a 6, illetve a 9 hónapra választható szolgáltatás közül a hosszabb idejűt keresik. A leggyakrabban választott 100 ezer forintos szolgáltatás egyúttal azt jelenti, hogy nem a minimálbéres, hanem a jobban kereső réteg köt ilyen biztosítást, hiszen a szolgáltatás nem lehet több mint a nettó jövedelem 70 százaléka.

Rácz István a Biztositás.hu Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az ACE biztosításából 10 ezret értékesítettek, akkor viszont a kockázatvállaló felfüggesztette az értékesítést. Az ő tapasztalata szerint a 80-90 ezer forintos szolgáltatás volt a jellemző, mivel ennek a havi díja alatta maradt 3 ezer forintnak. Most már az ő cége is az April biztosítását közvetíti, eddig 2 ezret adtak el belőle, és a szolgáltatás összege, valamint a havi díj nem változott. Az ügyvezető úgy véli, hogy a válságból való kilábalás nem csökkenti a munkanélküliségtől való félelmet, így ez a piac még felfelé tart.

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás ace april jövedelemkiesés

Tudatosabban utaznak a magyarok külföldre

2009.08.18. 10:28 B.Andrea

Kevesebben utaznak, így utasbiztosítást is kevesebben kötnek az idén, de tudatosabbak az utazók, mert nagyobb arányban és magasabb fedezetű szerződést kötnek, mint a korábbi években.

A webes biztosításkötés ebben a szegmensben is egyre nagyobb teret nyer, a Netrisk.hu biztosítási oldalon több mint 40 százalékkkal több utasbiztosítást kötöttek idén június elseje és július vége között, mint egy évvel korábban. Hasonló tendenciákról számolt be a CLB ügyviteli igazgatója is. Náluk a biztosított személyek száma 20 százalékkal növekedett ez év május és augusztus közepe között, 2008 azonos időszakához képest. A tapasztalatok azt mutatják, hogy náluk sem az olcsóbb csomagokat választják a legtöbben az idei szezonban.

Az Európai Utazási Biztosító (EUB) ügyfélkörében is egyre nagyobb az olyan ügyfelek aránya, akik magasabb igényeknek megfelelő biztosítást választanak, ennek ellenére náluk a biztosítottak számában 15 százalék körüli visszaesés volt.

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás utasbiztosítás

Egyre kevesebb biztosítást kötünk

2009.08.11. 10:51 B.Andrea

A magyarországi biztosítók díjbevétele az idei első félévben 13,3 százalékkal - 63,1 milliárd forinttal - visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. A biztosítási szektor tavaly június végéig még 473,2 milliárd forint díjbevételt ért el, az idén azonban már csak 410,1 milliárd forintot.

A biztosítók kárráfordításai ugyanakkor nagyjából a tavalyi szinten maradtak, az első félévi 245,3 milliárd forintos összeg 0,1 százalékkal kisebb, mint a tavalyi. A kárráfordítás az előző évhez hasonlóan az élet ágban volt a legmagasabb, 154,4 milliárd forint (+0,8 százalék). A nem-élet üzletágban javulás következett be, a 90,9 milliárd forintos összeg csupán 80 százaléka a tavalyinak.

A 10 milliárd forintnál több díjbevételt elért kilenc biztosító közül csupán az Union díjbevétele emelkedett, mégpedig 27,4 százalékkal, 17,9 milliárd forintra.

A kgfb piacon a legnagyobb díjbevételt az Allianz (27,4 milliárd forint), a Generali-Providencia (8,9 milliárd forint) és a Groupama Garancia (5,3 milliárd forint) könyvelte el.

Szólj hozzá!

Kétmillió magyart érinthet az elbocsátás veszélye

2009.08.05. 11:32 B.Andrea

Elvileg kétmillió magyar alkalmazottat érinthet élete során az elbocsátás veszélye, ekkora jelenleg a munkanélküliségi biztosítás, mint termék potenciális piaca - mondta az April vezérigazgatója az MTI-nek.

Az April csoport az adott biztosítási piacon kialakuló új biztosítási igényekhez fejleszt ki biztosítási termékeket, majd miután megkeresi a legkedvezőbb feltételeket kínáló kockázatvállalót, a piac és az ügyfelek teljes menedzsmentjét saját maga végzi. Ennek a modellnek megfelelően vezették be nemrégiben a magyar leánycég, az April CEE Development új munkanélküliségi biztosítását is.
Az értékesítés első hónapjában több száz szerződést kötöttek, de ebben még elenyésző az alkuszi tanácsadók szerepe, a potenciális ügyfelek az internetes alkuszokon keresztül jelentkeztek - mondta Francois Maresquier. Ebből kiindulva az értékesítést az internetes alkuszokon keresztül folytatják, illetve a hagyományos alkuszok honlapjairól is lehetővé teszik a szerződéskötés előkészítését.

Az April CEE Development Kft. következő termékként - hasonló konstrukcióban - kockázati életbiztosítás kínálatát tervezi.


Szólj hozzá!

Címkék: munkanélküliség biztosítás életbiztosítás

Biztosítás: akadályok a kárrendezésben

2009.07.28. 10:57 B.Andrea

A magyar biztosítási kultúra fejlődésének köszönhetően egyre nő azon káresetek száma, amelyeknél a veszteségeket biztosítással fedezik.

Az esetek többségében a károk rendezése problémamentesen történik, sok esetben nagy segítséget jelent a biztosításközvetítő segítsége a kárrendezés területén.
A független biztosítási alkuszok szerepe sokak szerint abban rejlik, hogy kalkulátoraikra támaszkodva segítenek néhány perc alatt kedvező díjú biztosításhoz jutni. Egyik legfontosabb feladatuk, hogy káresemény bekövetkezése esetén segítik ügyfeleiket az általuk megkötött biztosításhoz kapcsolódó kárrendezés folyamatában.
Az alkusz már a szerződés megkötésekor felhívja az emberek figyelmét a biztosítás feltételei közül a kizárásokra, illetve a kárrendezéshez megkövetelt dokumentumokra.

Részletek a Világgazdaság Online cikkében:
http://vg.hu/index.php?apps=cikk_start&cikk=282543&fr=hk

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás alkusz

Új biztosító a munkanélküliségi biztosítás piacán

2009.07.17. 12:36 B.Andrea

A francia tulajdonú APRIL belépett a jövedelem kiesés/munkanélküliségi biztosítás piacára: a biztosítás havi 50 ezer forinttól akár 250 ezer forintig nyújt adó és járulék mentesen 9 havi térítést azoknak a családoknak, akik váratlan krízishelyzetbe kerülnek.

A tarifa egyszerű, nincs területi kockázati felár, azaz nem tesz lakóhely szerint különbséget a fizetendő biztosítási díjakban. Viszont kedvezménnyel rendelkeznek az egyetemi, illetve főiskolai végzettséggel rendelkező biztosítottak. Az ügyfél a nettó jövedelmének akár 70%-át tudja biztosítani, kedvező árért.

A termék az új területekre evező biztosításközvetítők számára is komoly, új lehetőségeket jelent. Elsősorban az online alkuszok reagáltak gyorsabban és kezdték el kínálni a terméket az online tarifálókon keresztül, de a hagyományos, tanácsadói hálózattal rendelkező brókerek is közvetítik a terméket.

Szólj hozzá!

Címkék: munkanélküliség biztosítás jövedelemkiesés

Munkanélküliség biztosítás

2009.07.14. 11:20 B.Andrea

A CLB Független Biztosítási Alkusz még ebben a hónapban belép a munkanélküliség-biztosítások piacára. Az alkusz cég az April biztosító termékét fogja árulni. A piacon egyre élesebb a verseny az állástalanságtól tartó ügyfelekért: az elmúlt hónapokban, a válság kitörése után élénkült meg a verseny, október előtt kizárólag a biztositas.hu alkusz weboldalán árultak ilyen terméket, méghozzá az ACE Europe biztosítását. A verseny erősödése jelentősen kezdi átformálni a piacot:a termékek ára csökkenni kezdett, és valószínűleg csökken majd azok száma is, akiknek a biztosító elutasítja az ajánlatát.

Szólj hozzá!

Címkék: munkanélküliség biztosítás

Áfaemelés hatása a biztosítók költségeire

2009.07.09. 10:35 B.Andrea

A biztosítók számára komoly költségnövekedést okoz az áfaemelés. Ennek egyrészt az az oka, hogy a biztosítási tevékenység maga tárgyi adómentes, így a felmerülő költségek megemelkedett, +5%-os áfaterhét nem tudja a tevékenység bevétele ellensúlyozni. Másrészt a káresemények következtében felmerülő költségek már 25%-os áfatartalommal rendelkeznek, ami növeli a biztosítók által képzendő kártartalék mértékét.

Részletes információk a Napi Gazdaság mai számában olvashatók.

Szólj hozzá!

Címkék: biztosító

Munkanélküliség biztosítás

2009.07.02. 11:31 B.Andrea

Könnyítenek a munkanélküli biztosítások feltételein

A korábbinál jóval magasabb havi összegre, és kevesebb kizáró kockázattal köthető munkanélküliségi biztosítás.

A magyar piacon a biztosítás.hu jelent meg először olyan munkanélküliségi biztosítással, amely havi járandóságot adott a  munkahely elvesztése esetén.A havi összeg 40-120 ezer forint volt, ami mára 250 ezer forintra emelkedett. További pozitívum, hogy ezzel párhuzamosan a munkanélküliség biztosítások ára csökkenő tendenciát mutat.

Induláskor a munkaadó cég mellett a munkavállaló személye,  lakhelye, végzettsége is a kockázat elbírálás része volt.Jelenleg kisebb hangsúlyt kap  a munkavállaló személye, az őt foglalkoztató cég állapota viszont továbbra is fontos  szempont marad.

A cikk felkeltette érdeklődésemet és kíváncsi lettem az új termékre, így végigcsináltam egy kötési folyamatot a biztositas.hu honlapján. Határozottan állíthatom, hogy nem csalódtam.:) A biztosításkötés - ahogy már megszokhattam - gyors és nagyon egyszerű volt. A választható biztosítási csomagok körének bővülése szerintem pozítiv változás, így az emberek anyagi helyzetükhöz mérten könnyebben tudnak választani a lehetőségek közül. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

A következő cikket találtam ebben a témában az interneten:
http://nol.hu/gazdasag/konnyitenek_a_munkanelkuli_biztositasok_feltetelein
 

Szólj hozzá!

Címkék: munkanélküliség biztosítás jövedelemkiesés

Életbiztosítás

2009.07.01. 11:19 B.Andrea

Megszűnik az életbiztosításokhoz kapcsolódó adókedvezmény

A kormányzati megszorító intézkedések keretében jövőre megszűnik az életbiztosításokhoz kapcsolódó adókedvezmény. Az életbiztosításokat az adókedvezmény megvonása mellett a válság is sújtja, ennek ellenére nem érdemes felmondani a szerződést, mert ezzel az ügyfél azonnal realizálja a veszteségét, ehelyett választhatja a díjfizetés szüneteltetését.

Az internet még nem jó terep a unit-linked termékek számára

Rácz István, a Biztositas.hu Kft ügyvezetője szerint a befektetéshez kötött, úgynevezett unit-linked életbiztosítások sikeres internetes értékesítésére még várni kell. Az interneten olyan termékeket lehet sikeresen eladni, amire a lakossági ügyfeleknek valóban szükségük van (kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, casco...) Véleménye szerint a következő években ezért nem várható, hogy ezek a unit-linked típusú termékek megjelenjenek kínálatukban.
A szakember szerint a sima kockázati életbiztosítások megjelenésére az online alkuszok palettáján a gazdasági helyzet javulását követően van esély.

Részletes információk az [origo] cikkében:
http://www.origo.hu/uzletinegyed/befektetes/20090623-nem-erdemes-visszavaltani-a-unitlinked-tipusu-eletbiztositasokat-ezzel-veszteseget-erunk.html
 

Szólj hozzá!

Címkék: biztosítás életbiztosítás unit linked

Új biztosítási forma: munkanélkülivé válás esetére

2008.07.03. 02:23 BGergo

Új biztosítási forma került forgalomba magyarországon idén tavasszal, a jövedelemkiesés-biztosítás.

A biztosítási forma lényege:

  • 22-55 év közötti személyek igényelhetik
  • minimum 1 éve tartó, heti min. 30 munkaórás állással kell rendelkezni.
  • biztosítási járulék havi 40-120e Ft között van.
  • keresőképtelenné válás esetén 12 hónapig fizet a biztosító

További részletes információk a biztositas.hu oldalán a jövedelmekiesés-biztosítással kapcsolatban.

Szólj hozzá!

Címkék: biztonság hitel pénz segély biztosítás biztosító jövedelem munkanélkülésig

süti beállítások módosítása